Levél a szerkesztőtől
Fiatal, nemrég diplomázott, informatikus vagyok. Egyetemi éveim során kezdtem el érdeklődni a makrogazdasági folyamatok iránt. A 2008-ban kirobbant pénzügyi válság kapcsán keletkezett hatalmas nyugdíjpénztári veszteségek késztettek arra, hogy jobban beleássam magam ezen területbe. Néhány gyors számtani művelet után hamar szembesültem azzal a kellemetlen tényállással, hogy az eddig befizetett megtakarításom nemhogy nem kamatozott, hanem még csökkent is a magánnyugdíjpénztári számlámon. Ráadásul mindez úgy, hogy havonta kezelési költséget is fizetek érte. Ezt követően gyorsan kiszámoltam a PSZAF honlapján megtalálható értékek alapján, hogy pénzem hogyan is alakulhatott volna ha más nyugdíjpénztárnál helyezem el ugyanezt az összeget, vagy éppenséggel akkor, ha a befizetéseimet bankbetétben tartom. Az eredmény, amit kaptam, nagyon elszomorított. Gondoltam, hogy megosztom ezt az információt másokkal, Önökkel, hogy ne a saját bőrükön tapasztalják meg ugyanezt az érzést, ráadásul főképp ne nyugdíjas korukban, amikor már változtatni sem tudnak rajta.
Ezúton kívánok Önöknek jó böngészgetést a honlapomon és tisztességes nyugdíjas éveket!






